Ifjúsági Természetjárásért díjak és az Ezüstfokos átadása

Vasárnap a TFSZ éves közgyűlésén átadásra kerültek az Ifjúsági Természetjárásért díjak és a dr. Tóth József Ezüstfokos Vándordíj is.

Képek a közgyűlésről:

Emlékérmet kapott Iberpaker Gábor, a SEFAG szántódi erdészetének igazgatója és Vízvári Attila, Szántód polgármestere.

2019-ben Szántódon és környékén a TFSZ kezdeményezésére elkészült és átadásra került a Szent Kristóf Tanösvény. Ennek megvalósításában kiemelt szerepe volt az Ifjúsági Természetjárásért Emlékérem két díjazottjának.

Emlékplakettet kapott Fodor Emese, a Velencei-tavi Életmód Klub Természetbarát Kör vezetője.

Fodor Emese bronzjelvényes túravezető, ezüstjelvényes természetjáró, tájékozódási versenybíró. 2014-től a gárdonyi Velencei-tavi Életmód Klub Természetbarát Körének vezetője. Vezetésével a Természetbarát Kör alaposan megváltozott: az addigi, tájékozódási versenyekre fókuszáló klub új tagjai jobbára kisgyermekes családok lettek. A tájékozódási és tájfutó versenyeken kívül így részükre is szervez programokat, táborokat, mely rendezvényekre a megyén túlról is érkeznek résztvevők. A 2018. évi TEGYOT-on az általa vezetett Klub csapatai érmes helyezéseket értek el.

Majsa Imréné, a Soproni Szabadidősport Szövetség Természetjáró Szakbizottság ifjúsági felelőse pedig Ifjúsági Természetjárásért Díjat kapott.

Majsa Imréné, Ági a soproni Lővér Természetbarát Egyesület tagja, bronzjelvényes túravezető, jelzésfestés vezető. A városi természetjáró szakbizottság ifjúsági felelőseként aktív szervezője és résztvevője a soproni természetjáró élet rendezvényeinek. Iskolás gyermekek részére nyári túratáborok megálmodója és szervezője. Az első táborok résztvevői közül került ki a 2019-es vándortáborozó csapat 35 résztvevője. Ő szorgalmazta a vándortábor vezetők képzésen való részvételét. Előkészítette a 2018. évi TEGYOT-TEDOT szakmai programját, mely rendezvényt rajta kívül álló okok miatt kellett más helyszínen megtartani. Az utóbbi évek IVOT-jainak állandó és lelkes résztvevője.

A dr. Tóth József Ezüstfokos Vándordíj Kovács Dezsőhöz, a TFSZ tiszteletbeli elnökéhez került.

Kovács Dezső a budapesti Bánki Donát Szakközépiskola nyugalmazott tanára. Egész életműve az ifjúsági természetjárás szervezéséről szólt. Az ő kezdeményezésére jött létre az Országjáró Diákkörök Országos Találkozója (az ODOT), melyet 1990-től a TFSZ Természetjáró Gyerekek, illetve Diákok Országos Találkozójára változtatott. 2016-ig valamennyi rendezvényen megjelent, szervezett, tanácsot adott, díjat adott át. A Budapesti Természetbarát Sportszövetség Ifjúsági Bizottságának évtizedek óta vezetője, kifejlesztette a 10 fordulós túrapontverseny sorozatot, mely a mai napig is havi rendszerességgel, folyamatosan működik. Ifjúsági túravezetői tanfolyamokat szervezett. Aranyjelvényes túravezető, a Természetjáró Fiatalok Szövetségének alapító tagja. Éveken keresztül tagja volt a Magyar Természetbarát Szövetség, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség és a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségének is. 2016-tól a Természetjáró Fiatalok Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük az ifjúsági természetjárás érdekében végzett munkájukat, a továbbiakban pedig még sok-sok lelkes fiatalt és kellemes túrákat kívánunk nekik.