Szent Kristóf tanösvény

A szántói Szent Kristóf tanösvény 2019 nyarán került átadásra. A tanösvény elkészítését Márton István, a TFSZ korábbi elnöke koordinálta.

A tanösvény útvonalán haladva egy körtúrát tehetnek a Balatonra látogató üdülők, az aktív pihenést kedvelők a Tihanyi Apátság egykori somogyi birtokainak területén. A túra során pedig a nevezetes helyszíneknél információs táblák segítségével ismerhetik meg a környék történelmi, kulturális, földrajzi értékeit, az itt élő emberek múltját, legendáit, a mai környezet kialakulásának előzményeit, a tó, illetve környezetének gazdag élővilágát.

A tanösvény egyénileg és csoportosan is bejárható az információs táblák, illetve a letölthető segédanyagok segítségével:

A tanösvény útvonala (összesen 12,1 km):

  1. szakasz (0,9 km): Szántód vasútállomás (inf. tábla) – Vajda J. u. – Móricz Zs. u. (Rév felé) a Rigó utcáig – Rigó u. strand (inf. tábla)
  2. szakasz (1,2 km): Rigó u. strand – Parti villasor – Tihany u. – rév (inf. tábla)
  3. szakasz (1,5 km): rév – Tihany u. (Puszta felé) – Kazinczy u. (közben inf. tábla) – Szántódpuszta (inf. táblák)
  4. szakasz (1,5 km): Szántódpuszta – sárga sáv turistajelzésen Zamárdi felé – Szamárkő (inf. táblák)
  5. szakasz (2,4 km): Szamárkő sárga sáv turistajelzésen Vaskeresztig (inf. táblák)
  6. szakasz (2,2 km): Vaskereszt – nyugat felé elindulva zöld kereszt turistajelzésen Kilences-tetőig (inf. tábla)
  7. szakasz (2,4 km): Kilences-tető – sárga kereszt majd sárga sáv turistajelzésen északi irányban vissza Szántódra – innen tovább Szántódi u. – (lámpás kereszteződés) – Május 1. u. – Szt. Kristóf szobra (inf. táblák).

A vasútállomás, a strand és a rév táblái az odaérkezőknek érdekes információkat nyújtanak Szántód múltjáról.
Esős, borongós időben szép program az erdei szakasz bejárása. Egy kirándulás keretében megismerhetjük a Brettyó növény és állatvilágát, a szántódpusztai akváriumban pedig a balatoni élővilágot. Az Erdőrezervátumról a Vaskeresztnél, a somogyi erdők vadvilágáról pedig a Kilences-tetőnél olvashatunk.

A tanösvény elkészítésének támogatói

Minden információs táblához tartozik egy-egy „Táblagazda”, vagyis szponzor. Ezúton is köszönjük nekik, hogy segítették a tanösvény elkészítését:

  • A Helikon Kastélymúzeumnak – Pálinkás Róbert igazgató Úrnak valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetségének, Gereben András ügyvezető Úrnak a táblák elkészítéséhez nyújtott anyagi támogatásért.
  • Kenéz István természetvédelmi őrnek, a Brettyó tábla szövegének megírásáért.
  • Márton Andrásnak, a táblák anyagának szerkesztésében végzett munkájáért.
  • A MÁV-nak, Tóth Dezső szakértőnek lektori munkájáért.
  • Miklós Ákos térképésznek a tanösvény útvonalának megrajzolásáért.
  • A SEFAG igazgatójának Iberpaker Gábor Igazgató Úrnak, valamint Szántód Önkormányzatának, Vízvári Atilla Polgármester Úrnak, továbbá Zamárdi Önkormányzatának, Csákovics Gyula Polgármester Úrnak a táblák elkészítéséhez nyújtott technikai és anyagi támogatásáért.

Több helyszínen a tanösvény létesítését megelőzően is voltak tájékoztató táblák, melyeken olvasható információk felhasználásra kerültek a tulajdonos – „gazda” jóváhagyásával. Kiegészítésként ezen meglévő táblák mellé kerültek ki a TFSZ által elkészíttetett, a tanösvény útvonalát ismertető táblák.