TFSZ Kupa hosszabbítás, módosítás

A korona vírus járvány miatt a 2020. március – június közötti időszakban a TFSZ Kupába tartozó teljesítménytúrákból 8 elmaradt. Ezért a korábbi kiírást módosítjuk. A TFSZ Kupa 2020. decemberében nem ér véget, hanem 2021. júniusáig tart. Azaz aki 2020. decemberéig nem teljesítette a 10 túrát, az 2021-ben is folytathatja a túrákon való részvételt.

A frissített kiírás és a további, a TFSZ Kupához tartozó teljesítménytúrák listája itt érhető el, az új teljesítménytúrákat tartalmazó igazolólap pedig innen tölthető le.

Júniustól újra szervezett túrák

A koronavírus okozta korlátozások enyhítésének köszönhetően ismét minden lehetőség adott ahhoz, hogy csoportosan túrázzunk, természetjáró rendezvényeket szervezzünk.

  • A Határjárás teljesítménytúra új időpontban, június 27-én kerül megrendezésre.
  • Az augusztusi TeFITT 2020 (Természetjáró Fiatalok Túra Tábora) megrendezésre kerül, ha addig nem jön közbe semmi. Van még 10-20 szabad hely.
  • Az őszre tervezett túraversenyek beosztása némiképp módosult (részletek a naptárban), de nem maradunk versenyek nélkül.
  • A TFSZ Kupa teljesítésének lehetőségét 2021. június 30-ig meghosszabbítjuk.

Addig pedig továbbra is várjuk a kilométereket a jubileumi kilométergyűjtő akcióhoz. (A feltételeknek megfelelő kilométerek 2020. február 1-ig visszamenőleg is beküldhetők.)

TFSZ Kupa 2020

A Természetjáró Fiatalok Szövetsége fennállásának 30. évfordulója alkalmából 2020-ban meghirdeti a TFSZ Kupát. Célunk azon  teljesítménytúrák népszerűsítése, melyek a Természetjáró Fiatalok Szövetségéhez, illetve valamelyik tagszervezetéhez kötődnek. A kupában való részvétel ingyenes és nyílt, azokon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A kupában való részvétel előzetes bejelentkezést nem igényel.

A TFSZ Kupa kiírása és igazolólapja.